A szerkesztőség nyilatkozata szerint a NatGeo belső vizsgálata értékelte az összes (?) adatot, hitelesnek nyilvánítva azokat, továbbá közzétette a címlapkép alapadatait. Ennek alapján a jégmadaras címlapképről a következő információkat adta az NGM washingtoni stábja:
-Gépváz: EOS 1V
-Optika: 5.6/400 mm
-Világítás: nagysebességű vakuk a második redőnyre szinkronizálva.
-Filmérzékenység: (A vizsgálat nem terjedt ki rá, vagy ha igen, azt külön kérés ellenére sem adta meg a lap! A cikkhez kapcsolódó egyéb képek adatai 50 ill. 100 ASA-ról szólnak).
Ezen adatokból kiindulva, továbbá feltételezve, hogy a madár él, és az európai jégmadár (Alcedo atthis) egyedeire általános - ráadásul genetikailag rögzült - viselkedési mintákat betartja, akkor az előzőekben említett "vízbeesést" elkerülendő mintegy 35-55 km-es óránkénti sebességgel kellett érkeznie a tiszavirágos helyszínre, a felszín feletti egyenletes haladást feltételezve.
Ennek a sebességnek a képi ábrázolása két problémát fogalmaz meg:
1./ A gép kioldásának gyorsasága.
2./ A megvilágítást biztosító fény szabályozása.
1./ A gép kioldásának gyorsasága:
55 km-es repülési sebességnél a madár mintegy 15 m/s. sebességgel halad, míg 35 km-nél 10m/s.-al.
"Lassú" jégmadarat feltételezve vegyük a sebességet 10m/sec.-nak!
Az ember reakcióideje (reflex): 0.2 s.
Ennyi idő alatt a madár 2 métert tesz meg!
Magyarul: ha a fényképezőgép egyébként jelentős késését (55 ms) nem vesszük figyelembe (illetve azt 0-nak tekintjük), akkor a következőt kapjuk: akkor kell megnyomni az exponálógombot, amikor a madár még nincs a keresőben, hanem kettő (!) méterre jár az előre beállított élességi síktól. Ilyen távolságról azonban nem lehet tudni, hogy a madár merre megy majd tovább, ezért ezt a kioldási módszert (ami a nemzetközi gyakorlatban is példa nélküli) nyugodtan kizárhatjuk!
Azaz esetünkben kizárólag fénykapuk (fénynyalábok megszakítását érzékelő automatikák) jöhetnek számításba és a gondos képtervezés. Az előre tervezést bizonyíthatja az álló képformátum, a szinte tökéletes, még a tükörképnél is pontosan formált kompozíció, valamint a később tárgyalt vakus világítás célirányos beállítása, amely egy, a géptől függetlenül elhelyezett vakut is igényelt. A mellékmotívumtól (tiszavirág) balra annyival nagyobb hely van "hagyva", hogy a felcsapott szárnyú madár pontosan beleférjen. Ugyanezt erősíti a kép szinte mesés mondanivalója: a zsákmányolás pillanatának "drámai" ábrázolása! (megjegyzés: egyetlen felszínen vadászó képet sem ismer az irodalom, még csak hasonlót sem!)
Tehát: vegyünk egy extrém gyors rendszert, aminek a késése nulla (ilyen természetesen nem létezik)! Tegyük fel, hogy a szerző fénykapuja mégis ilyen! Ekkor ugyanis már csak a fényképezőgép késését kell figyelembe venni.
(lagtime: http://www.fone.net/~rfrankd/CameraCompatibility6/CameraCompatibility6.htm)
|
|
|
|
(13. kép)
fotó: Szentpéteri L. József
|
|
A Canon EOS 1 V "Shutter Lag Time-ja" (expozíciós késedelem) 55 millisecundum (ms). Ilyen esetben a 10 m/s-mal repülő madarunk közel 60 cm-t (!) tesz meg, azaz 60 cm az, amennyit az élességi síkkal a madár elé kell állítani. (A képen a "csalit" jelentő kérész nem középre van komponálva, mintegy "előre látva", hogy a madár balról fog érkezni, és ott hagyva nagyobb teret!) (13. kép)
Ehhez természetesen előre kellene "látni" a madár érkezésének irányát, a repülés magasságát, a lecsapás pozícióját, mindezeket - irodalom hiányában - keserű tapasztalatokból tudja a fotós megszerezni. Tehát 55 ms alatt közel 60 cm-t kell rászámolni a kioldásisík-előtartásra. (Kioldási sík: az a sík, ahol azt a rendszert működtető fénynyalábot helyezik el, aminek a megszakadása adja az expozíciós jelet a fényképezőgépnek)
Ez igen jelentős távolság ilyen témák fotózásánál, ezért a nemzetközi gyakorlatban nem találni olyan felhasználót illetve ajánlást, ami ezt a gépet javasolná fénykapus technikához! Akkor nyitva marad a kérdés: a csodán kívül van-e módszer amivel ezt a képet ezzel a géppel exponálhatta volna a szerző természetesen viselkedő állat esetén? A későbbiekben erre adunk választ!
(Megjegyezzük, hogy még akkor is, amikor több keresztezett fénynyaláb egyidejű megszakítása kell a gép működtetéséhez, az esetek döntő többségében az a jellemző, hogy nem a kívánt pozícióban van az ábrázolt állat. Ennek oka, hogy a madár testének bonyolult alakja számtalan módon képes egyidejűleg megszakítani a fénynyalábokat, és ezért sokszor nem kerül teljes egészében a képmezőre. Különösen igaz ez, a vizsgált képhez hasonló szűk képkivágásokra!) (14. kép)
2./ A megvilágítást biztosító vakufény szabályozása:
Felhasznált technika: 2 db 550 EX Canon Speedlight vaku.
Az irodalom és a saját tapasztalataink alapján teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a szükséges vakuteljesítmény mennyire lecsökken a kellően rövid villanás elérésekor.
Ha a szárnycsúcs csak 10 m/s sebességgel mozog akkor:
1 s alatt 1000 cm utat tesz meg
1/10 s alatt 1 métert
1/100 s 10 cm-t
1/1000 s 1 cm-t
1/10000 s 0.1 cm-t
Ez a 0.1 cm-es "bemozdulás" már kellően kicsi ahhoz, hogy a képet élesnek lássuk, hiszen ez a képen a leképezés arányának mértékében csökken. (1:10-es léptékű leképezénél már "tűéles" képet eredményez.)
A jelzett vakuk teljes fényerőn kb. 1/700 s villanási idővel sülnek ki. Ugyanakkor a vaku teljesítmény leosztásával nem számolhatunk úgy, hogy a teljesítmény felezése az felezi a villanási időt is.
Méréseink szerint az 1/16 energia az mintegy 1/6 000 s villanási időnek felel meg! Ez nem fagyasztja meg a jégmadár szárnycsúcsát! Ezért tételezzük fel, hogy a következő energiaszinten, 1/32-ed energián már megfagyasztja.)
Milyen messzire kerülhet például a vaku a tárgytól, hogy a minimálisan szükséges 1/8000-1/10 000 s idő mellett is elég legyen a vakuk fényteljesítménye?
(Ez ui. az a villanási idő, amely minimálisan szükséges a szárnyvégek rendkívül gyors mozgását bemozdulás nélkül "megfagyasztani"!)
Tapasztalataink és méréseink szerint 1/16-odra leosztva a teljesítményt kellően jó eredményt kapunk, de a szárnyvégek itt soha nem "állnának" meg! Ezért fogadjuk el, hogy 1/32 energián már megfogható akár a szárnyvég is!
Lássuk mit villan 100 ASA-n a 2 db vaku 1, 1.5, 2, 3 és 4 méterről:
A mérések az alábbi eredményt hozták,
1/16 energiánál:
1 m = 11 rekesz
2 m = 5.6 rekesz
3 m = 4 rekesz
4 m = 2.8 rekesz
Ha az energiát 1/32-re osztjuk:
1 m = 8 rekesz
2 m = 4 rekesz
3 m = 2.8 rekesz
4 m = 2-2.8 rekesz
Azonban aki ilyennel ténylegesen foglalkozik annak kell ismernie a viszonossági szabályt! (Shwarzschild effektus)
A tapasztalatainkkal összhangban ilyen körülmények között a helyes expozícióhoz ugyanis 1.5 blendét kell nyitni!
Tehát a Shwarzschild effektussal korrigált értékek:
1/16 energiánál:
1 m = 11 rekesz-1.5 = 5.6-8 (5.6 és fél)
2 m = 5.6 rekesz-1.5 = 2.8-4 (2.8 és fél)
3 m = 4 rekesz-1.5 = 1.8-2.8 (1.8 és fél)
4 m = 2.8 rekesz-1.5= 1.4-1.8 (1.4 és fél)
Ha az energiát 1/32-re osztjuk:
1 m = 8 rekesz-1.5 = 4-5.6 (4 és fél)
2 m = 4 rekesz-1.5 = 1.8-2.8 (1.8 és fél)
3 m = 2.8 rekesz-1.5 = 1.4-1.8 (1.4 és fél)
4 m = 2-2.8 rekesz-1.5 = 0,5 (1.0)
Ugyanakkor további problémát jelent az (miután a táblázatból kiolvasható 0.5-1 méternél messzebb nem lehetnek a vakuk), hogy a vakuk fénye miatt - a képen látható módon - a csőr árnyéka ne legyen látható, ezért 400 mm-es optika esetében azok egyikét közvetlenül az optikai tengely meghosszabbított vonala mellé kellene helyezni de ebben az esetben (400 mm gyújtótávolságnál) a képmezőn belülre kerülne!
Mivel a vaku a képen nem látszik, így kizárhatjuk, hogy ott lenne. Ebből következtethetnénk arra is, hogy a vakuk messzebb voltak mint 0,5 -1 méter. Ilyenkor viszont a vakuk igen csekély teljesítménye kizárná, hogy olyan villanási időt és fénymennyiséget produkáljanak, mint ami a kép élő állattal való elkészültéhez szükséges!
Fentiekből megállapítottuk, hogy a vakuk teljesítménye és elhelyezése kizárja, hogy 400 mm el készüljön a kép! (vagy ha mégis, csak akkor, ha a madár nem mozog!)
A NatGeo a megadott adatokat kiegészítette azzal, hogy ezt a villanást a második redőnyre szinkronizálták.
Ez azt jeleni, hogy az expozíciós időt a gép úgy képezi, hogy a megfelelő ideig a zár teljes szélességében kinyílik, és mielőtt elkezdene becsukódni, azaz elindulni a második redőny, akkor villan el a vaku.
Ez rendben is lenne, de ebben a minimálisan 1/250 másodpercnyi - vagy hosszabb - időben mennyi utat tesz meg egy élő madár, illetve annak szárnya, szárnycsúcsa?
Ha maradunk a feltételezett leglassabb repülési sebességnél, akkor a másodperc 1/250 ed része alatt a madár megtesz 4 cm-t halad (ha a szárnyvég is csak (!) ezzel a sebességgel mozogna, akkor az is meg tenne 4 cm-t.) Nos, ezen a négy centiméteres úton -úgy a mozgó szárnyaknak mint a mozgó testnek- nyomot kellene hagynia a háttéren! Ez teljesen hiányzik!
(A mozgó test, testrész hosszabb rövidebb ideig takarja a folyamatos fénnyel világító hátteret. Az idő alatt amíg eltakarja azt, a film ezen részen kevesebb fényt kap, ami sötétebbnek látszik. Ez a másodlagos expozíció, egyszerűbben szellemkép!)
(15. kép)
Hol járt addig a madár? Hihetjük, hogy minden irányban "0 km sebességgel" mozgott, kimerevített szárnnyal? Nem, mert a gravitáció ellen akkor nem hatott volna semmi, azaz kellene egy "külső erő behatás" ami a gravitációt győzi le.
(A valóságban a szárnycsúcs 2x-8x nagyobb sebességgel mozog, ha felső "holtponton" lenne is a szárnycsúcs, túl azon hogy a tollak semmilyen dinamikus alakváltozást nem mutatnak, a szárny egésze nem áll meg, a legrövidebb időre sem, de ha meg is állna, a test semmiképpen... )
A szükséges -vagy inkább lehetséges- sebesség megállapítására segítségünkre szolgált A National Geographic "Fotóiskola" című könyve.
A National Geographic "Fotóiskola" című könyvének 248-ik oldalán egy táblázat foglalja össze, hogy a különböző sebességgel mozgó témák kellően éles leképezéséhez milyen expozíciós idők szükségesek.
Az alapadatok 50 mm-es optikára (24x36mm-es filmre) 8 méteres tárgytávolságnál igazak.
Válasszuk belőle példánkul a szembe mozgó téma sebességét 10 km/h-nak: ehhez 1/125 s-es záridő tartozik, a 10 km/h= 2.77 m/s
Azt írja a könyv, ha a gyújtótávolságot megduplázzuk akkor a záridőt felezzük meg:
100 mm= 1/250
200 mm=1/500
400 mm=1/1000
Továbbá azt is hozzáteszi, hogy ha a tárgytávolságot megfelezzük akkor felezzük meg a záridőt is.
A washingtoni szerkesztőség szerint: 400 mm -es optika. Ahhoz az optikához 4 méteres tárgytávolság tartozik ekkora leképezésnél, amiért ismét feleznünk kell a záridő hosszát: tehát a természetes fényre minimum 1/2000 s-et kellett volna exponálnia a szerzőnek. Ehhez a 1/2000-hez viszont a megadott 5.6-os rekesz újabb problémát vet fel:
Mikor van a naplementének olyan erős fénye, hogy az általa megfestett ég tükörképére 1/2000-et lehet 5.6-os rekesznél exponálni?
Hozzátéve: a vízfelszín nem tökéletes tükör, ezért van az, hogy a vízzel osztott tájkép, tájképek előterében a vízben látható tükörkép mindig sötétebb ha félszűrővel nem kompenzálunk!
Ráadásul erre az eredményre is (mármint, hogy kellően éles képet kapunk: 1/2000 sec-nál, 5.6/400 mm és 4 méter tárgytávolság estén) csak akkor jutunk, ha azzal számolunk, hogy a madár "sétált" mert bizonyosak lehetünk abban, hogy 10 km/h sebességgel nem tud folyamatosan repülni a jégmadár. Csakúgy mint a repülőgépeknek, a jégmadárnak is van egy minimális utazó sebessége. (És ez a sebesség is csak a madár testére volna igaz, mert a szárnyát még kevésbé tudja ilyen lassan "lóbálni.") A gyakorlati tapasztalatok szerinti megvilágítási idők (1/8000-1/12 000 s) is azt támasztják alá, hogy egy élő jégmadár illetve annak szárnyai a levezetésben szereplő 10 km/h-s sebességnél lényegesen gyorsabban mozog, mozognak! Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a madár él akkor nézzük meg milyen sebességgel mozoghat, hogy elkerülje a látható bemozdulást a természetben létező, folyamatos háttérfény előtt?
Igazából ha azzal számolunk, hogy a madár mégis mozog akkor a kellő élességhez a sebességet kell lecsökkenteni, hogy a megnövelt záridőnél -ami ilyen fényviszonyok között az 1/10-1/60 s közé esik- ne mozduljon be. Ekkor a 2.77 m/ s-ot vegyük vissza az a záridőhöz hasonlóan 1/100 részére = 2.77 cm/s azaz 0.1 km/h.
Ez jól közelít a nulla km/h-s sebességhez, tekintetbe véve, hogy a kiindulási számításnál a madár sebességét a tényleges sebesség egyharmadával vettük figyelembe akkor ezt a közel 3 cm/s sebességet a harmadára véve 1 cm/s sebsséget kapunk ami inkább már csak az éti csigákra mintsem a jégmadárra jellemzőek!
Kijelenthetjük, hogy a vizsgált kép a naplementekor létező világítási körülmények közötti expozíciós tartományokban csak mozdulatlan madárral valósítható meg!
|
|
|
|
|
(16. kép)
fotó: Szentpéteri L. József
|
|
A vizsgált kép hátterének megvilágítása:
A háttér megvilágításáról a felületes szemlélő, kívülálló, azt gondolhatja, hogy az természetes napfény! De egy a kérdésben jártas szakértő, illetve tapasztalt természetfotós már nem így látja, és a szakértőknek a lehetőségeket végig kell gondolniuk!
Mi az ami egyből szembetűnik?!
Az, hogy a szabad természetben a vízen tükröződő ég, az előterében, teleobjektív használatakor nem sötétedhet le! (16-17. kép)
(Ez a képen nem lehet az optika vignettálásának sem tulajdonítani, hiszen a felső sarkokat nem érinti!) Ez csak abból következhet, hogy a vízen egy mesterségesen megvilágított hátteret (annak tükörképét) látjuk! Ezt a benyomást a kép számítógépes módosításával fokozhatjuk, miáltal a háttér egyenetlen volta is szembetűnőbb lesz. A természetben ilyen nem jön létre! Magyarázat: a fényerősség a távolság négyzetével arányosan csökken. A megvilágító fény jelentősen eltérő utat tesz meg a fényforrástól a háttér különböző pontjáig!
|
|
|
|
|
(17. kép)
fotó: Szentpéteri L. József
|
|
Egyenlőtlen módon van megvilágítva a fényforráshoz közeli illetve távoli része a háttérnek! Ha ez a megvilágító fényforrás a nap lenne, akkor a kvázi végtelen távolság miatt ez a jelenség nem jelentkezne. De mivel jelentkezik, a hátteret megvilágító fényforrás természetes volta kizárható! A tükröződés színét nagyon gyorsan lehet reprodukálni, ha fényforrásként műfényvilágítást használunk. Ez a megoldás magyarázatot ad arra is, hogy a vakufények ellenére a madár tollazata nem kék, mint a szakirodalom vakus felvételein, hanem türkizes, amit a hátteret megvilágító meleg fény, illetve annak kellően hosszú expozíciója eredményez! Ezt a problémát a "colour shift" jelenség okozza.
Optika: 5.6/400 milliméter?
A már megcáfolt gyújtótávolság újabb problémákat vetne fel:
A kép rekonstruálásakor a világítási beállítások során megállapítottuk, hogy bizonyosan rövidebb optika volt a képkészítéshez használt lencse! A téma stúdió-rekonstrukciója során megvizsgáltuk a beállítást, 400 mm, 300 mm, 200 mm és 100 mm-es gyújtótávolságnál is. A képhez leginkább megfelelő optikának a 100 mm -es gyújtótávolság és az ahhoz tartozó 1 m-es tárgytávolság mutatkozott.
Ez a 100mm-es gyújtótávolság elképzelhetetlen élő, vad madár estében, kézből, kapásból való fényképezésnél! Ezt az is bonyolítaná, hogy az egyik vakunak a géptől mintegy 60 cm-re kellett lennie, ami álló képkivágásnál külső állvány meglétét feltételezi, valamint azt, hogy az célirányosan a témára kellene, hogy irányozva legyen , és előre beállítva. (Ez ugyanúgy fennállna 400mm es gyújtótávolságnál is.)
Ezekből szintén az nyert megerősítést, hogy előre beállított a kompozíció, a tiszavirág tudatos szélre komponálásával és a madárnak tőle balra nagyobb hely biztosításával.
A rekonstruált vakubeállítás (18. kép) egyben magyarázza a csőrárnyék csaknem teljes hiányát a témán!
|
|
|
(18. kép)
|
(19. kép)
fotó: Szentpéteri L. József
|
A megfelelő csőrárnyék (19. kép) akkor lehetett elérni ha a függőleges állású gép vakupapucsában helyeztük az egyik vakut, az eredményezte a megfelelő árnyékot. A fenti beállításon 1.5 m-re elhelyezett gépnél láthatón kisebb a vakuk csillanása mint a címlapképen. (20-21. kép)
Az azonos csillanásokhoz az 1 méteres tárgytávolságot kellett beállítani.
De bármely esetet is vizsgáljuk, természetes körülmények között (élő, szabadon mozgó madár esetében) reménytelen vállalkozás a vakuk kis teljesítménye miatt, hogy élvezhetően éles kép készüljön az "akármilyen" lassan is mozgó madárról, anélkül, hogy a másodlagos expozíció ne jelentkezzen!!
(Azt is kizárhatjuk, hogy a madár annyira szelíd, hogy nem foglalkozik a karnyújtásnyira levő fotóssal.)
|
|
|
(20. kép)
|
(21. kép)
fotó: Szentpéteri L. József
|
Összességében a fenti problémákat látjuk a címlapképen, amikor is az adott fény és a vaku fénye között nagy időbeli különbség minimum 40 x-es!!! (ha a legrövidebb vakuszinkronnal 1/250 s-al és a minimálisan szükséges 1/10 000 s-es vakuvillanást tekintjük is), azaz igen jelentős másodlagos expozíció jelentkezne, ha az ábrázolt állat valóban mozogna!
A vizsgálatunk eredményeképpen kijelenthetjük, hogy a kép:
- 0 sebességgel "mozgó" madarat!
- 0 szögsebességgel "mozgó" szárnyvégeket!
- nem mozgó "csali" tiszavirágot!
- nem "élő" vizet!
- mesterségesen megvilágított,
- mesterséges háttér előtt ábrázol!
Ezen tényvázlat ismeretében milyen érvekkel lehetne mégis azt állítani, hogy a kép valóságos jelenetet ábrázol a szabad természetben?
A kép elkészítésével kapcsolatban feltárt egyetlen körülmény sem igazolja ezt a szerkesztőségi állítást!
Ennek kizárólag a NatGeo által állítólag megkérdezett, de meg nem nevezett szakértők mondanak ellent, akiknek szakvéleményét ideje lenne szembeállítani az általunk felsoroltakkal.
kérjük írja meg véleményét!